Rimini látnivalók

dvweb.hu /

Rimini látnivalók

Rimini ideális nyaralóhely bárki számára, hiszen húsz kilométernyi homokos tengerpartja és a lassan mélyülő víz nagyszerű biztonságot és kényelmet nyújt a családosok számára is. Nem véletlen, hogy Rimini partjainál 40 ezer napernyő nyújt árnyékot a nyaralók számára.

A lakosság 100 ezer fő, mely olykor tízszeresére nő a nyaralókkal. A város történelme hosszú múltra tekint vissza, már a görögök, kelták és az etruszkok is megfordultak itt, majd i. e. 268-ban római várossá tették Ariminum néven, hiszen kedvező adottságai miatt kitűnő kikötő és szállítási útvonala lett a birodalomnak. Erről több műemlék is tanúskodik, melyek közül érdemes néhányat megtekinteni.

A Piazza Tre Martiri Rimini központi tere, mely eredetileg római fórum volt és nagyon sokáig Julius Caesar térnek hívták. A város központi részeit innen indulva felfedezhetjük. A római amfiteátrumot a mai napig használják programok megrendezésének helyszínéhez. 10 ezer néző befogadására építtette Hadrianus császár. Egy második Colosseumot kívánt létrehozni az építménnyel. A Tiberius hidat Tiberius császár építtette i. sz. 21-ben, mely ma is eredeti funkciója szerint működik, 2000 éve sétálnak rajta át a csatorna felett az emberek. A hídhoz isztriai köveket hozatott a császár. Ezen kívül még ókori építmény az Augustus diadalív, mely a várost körülvevő városfal részét képezte, Augustus császár tiszteletére emelték, ezzel is jelezve Rimini kiemelt birodalmi pozícióját.

A Malatesta templom a XV. században épült, jelenleg katolikus templomként működik. Akkoriban a neo-klasszikus építészeti stílus egyik első építményének számított. A Malatesta család építtette, aki akkoriban Riminit urallta és komoly összetűzésben állt a pápával. Ehhez hasonlóan a Sigismondo kastélyhoz is közük van, melynek régi neve Malatestina erőd és a város központjában áll, sajnos mára már csak a központi része maradt meg épen.

A Madonna della Scala templom a XVII. században épült, legszebb kincse Codrini festménye, a Madonna della Scala, mely a templomot megszentelő Madonnát ábrázolja.

A Piazza Cavour már a középkorban is Rimini központja volt, melyet paloták szegélyeznek. Többek között a Palazzo del Podesta, mely a XIV. században épült, jelenleg is jó állapotban van, kiállítások és bemutatók szervezésére használják az épületet. Ezen a téren látható a Pigna szökőkút is, mely Rimini egyik jelképe.

A városi múzeum egy XVIII. századi Jezsuita kolostorban található. Érdekes épület a Gambalunga könyvtár, mely egy XVII. századi palotában foglal helyet. Legértékesebb könyvei még a Malatesta korszakból maradtak ránk.

A repülési múzeum egy szabadtéri kiállítás a San Marino felé vezető úton, ahol 50 repülőt nézhetünk meg.

A városban létezik a Fellini alapítvány, hiszen a világhírű filmrendező ennek a városnak a szülötte. Az 1987-ben alapított filmtár is az alapítványhoz kapcsolódik, mely a mozi kultúrát mutatja be.

További látnivalók Riminiben
Rimini nevezetességek

Olaszország utazás
Volterra
Irány Nápoly
Milánó
Messina

Nyaralási ajánlatok

Tasia Maris Beach Hotel & Spa

További érdekes látnivalók

Wild Wadi Water Park
Picasso Múzeum Malaga
Ljubljana látnivalók
Passau látnivalók
Disneyland
Koblenz
Playa del Inglés

FILED UNDER : Utazás