Kábítószert árusító üzletet zártak be a hatóságok a bulinegyedben

dvweb.hu /

Kábítószert árusító üzletet zártak be a hatóságok a bulinegyedben

Házkutatást tartottak és kábítószert találtak egy VII. kerületi üzletben a rendőrök. A katasztrófavédelem az üzletet az egyéb szabálytalanságok miatt ideiglenesen bezárta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Katasztrófavédelem, a NÉBIH, illetve az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársaival együttműködve csütörtökön mentek ki a VII. kerület Kertész utcában található egyik üzlethez, mert az úgy hirdette meg tevékenységét, hogy ott Magyarországon elsőként lehet cannabis virágot, marihuánát vásárolni.

Az üzletben tartott házkutatás során csaknem négy kilogramm szúrós szagú, zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket találtak és foglaltak le. A helyszíni kábítószerteszt szerint a lefoglalt anyag THC-tartalmú kábítószer volt. A rendőrök a kutatás során lefoglalták az üzlet 20 perc alatt keletkezett csaknem 400 ezer forintos bevételét is.

A rendőrök az üzletből 15 vásárlót mintavétel céljából előállítottak, akik közül 12 embernek lett pozitív az eredménye különböző kábítószerek vonatkozásában. A lefoglalt kábítószergyanús anyagot a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ laboratóriumába szállították, amelyről az előzetes vegyészszakértői vélemény megállapította, hogy kábítószernek minősül.

A VII. kerületi rendőrkapitányság az üzlet két tulajdonosa ellen kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, elszámoltatásuk folyamatban van.

„Magyarországon a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás bűncselekménynek minősül, zéró tolerancia van, ezekkel szemben a rendőrség minden esetben fellép” – szögezte le közleményében a rendőrség.
police.hu

FILED UNDER : Rendőrség