dvweb.hu /
Rekord hozta meg az első aranyérmet a tokiói olimpián.
A sportvilágban a rekordok sokszor a versenytársak egyik legnagyobb motiválói, így nem csoda, ha sorra megdőlnek. A nyári olimpia is rögtön néhány emlékezetes eseménnyel indult, de néhány szempillantás mindössze, és már következik is a téli olimpia. A szurkolók most a képernyők előtt izgulhatják végig a világ legizgalmasabb sporteseményeinek egyikét, amit még azzal tehetnek izgalmasabbá, ha a fogadás élőben történik. A programban szereplő új sportágak, amilyen a baseball/softball, a hullámlovaglás, a gördeszka, a sportmászás és a karate is, magyar versenyző nem jutott szerephez az első alkalommal, ellenben a fiatalabb korosztály számára újra izgalmassá teszi az ötkarikás versenyt, nem csak a sportolói, hanem a szurkolói oldalról is.
A rekordokat meg kell dönteni
Így indult a tokiói olimpia is, hiszen az első aranyérmet a kínai Jan Csien (Yang Qian) nyerte, és eredménye rögtön egy olimpiai rekord is lett. A sportlövőnő 10 méteres légpuskás számban érte el a győzelmet, 251,8 körös rekordjával.
Legfiatalabb dobogósok
A rekorderek száma folyamatosan emelkedik, van olyan eset is, amikor ehhez az életkor vezet. Természetesen a következő rekordhoz elsődlegesen a teljesítmény kellett, ugyanis ahhoz, hogy összeálljon az olimpiák történetének legfiatalabb dobogója, a fiatal lányoknak komoly technikai tudásra és felkészültségre volt szükségük. A női utcai gördeszkások versenyében ugyanis két tizenhárom és egy tizenhat éves lány állhatott fel a dobogóra. Az olimpiai programban új sportágként szereplő gördeszkázásban a japán tinédzser, Nishiya Momiji remekelt, ezzel pedig minden idők második legfiatalabb olimpiai bajnokává avanzsált, az 1936-ban műugrásban érmet bezsebelő Marjorie Gestring után. Ezüstöt a brazilok ifjú tehetsége szerzett, Rayssa Leal, míg a bronzot Nakayuma Funa deszkázta össze.
Rekord rekord hátán
A súlyemelésben is egy új olimpiai rekord vezetett aranyéremhez Tokióban, hiszen Hou Cse-huj a 49 kg-os súlycsoportban szerezett aranyat így. Magyarország egyik büszkesége, Milák Kristóf 200 méteres pillangóúszásban úszott 1:51.25-ös idejével ugyan világcsúcsot nem sikerült elérnie, de ez vélhetően az eltökélt úszót bántja a leginkább, akinek semmi oka keseregni, hiszen a dobogó első helyére egy olimpiai csúcsidővel állhatott fel. Ráadásul ezzel az eredményével egy olyan rekorder, de elsősorban úszóklasszis olimpiai időeredményét sikerült megdöntenie, mint a huszonháromszoros aranyérmes – és összesen huszonnyolc olimpiai érmet gyűjtő – Michael Phelps.
Nyárból a télbe
A XXIV. téli olimpiai játékok kezdetéig már csak fél év van hátra, ilyenkor már nem csak találgatások léteznek, hanem egyre jobban kikristályosodnak az esélyek is, amiben természetesen az is nagy szerepet játszik, hogy a válogatott keret már többnyire ismert. A szurkolók ereje többnyire egyelőre a nyári olimpiára koncentrál, de egyre több fogadás van már arra is, hogy ki ér el dobogós helyezést a Pekingben rendezendő téli olimpián. Tizenöt sportágban és százkét versenyszámban mérik majd össze tudásukat a sportolók a pekingi Nemzeti Stadionban. Ezek a különleges épületek, mint az előbb említett Madárfészek, a Vizes Kocka, azaz a Pekingi Nemzeti Vízi Központ és a Jégszalag nevű gyorskorcsolyacsarnok mind a környezetvédelem jegyében használatos épületek, előbbieket erre az alkalomra téliesítették speciálisan a fenntarthatóság jegyében. Ahogy a nyári olimpiánál is láthattuk, nem lesz ez másként a Pekingben rendezendő téli ötkarikás játékoknál sem, hiszen új sportágakkal bővül majd a program, ezek a vegyes csapatú síugrás, síakrobatika nőknek, a férfi big air és vegyescsapat-ugrás, de felkerült a listára a hódeszka krossz vegyes összeállítású csapat is, valamint a női egyesbob, illetve a rövid pályás gyorskorcsolya vegyescsapat-váltó is.
FILED UNDER : Sport