dvweb.hu /

Liget Budapest – megnyílt a Városligeti Sportcentrum

Csütörtöktől veheti birtokba a közönség az új Városligeti Sportcentrumot, amely a Liget Budapest program keretében az Ajtósi Dürer sor – Dózsa György út kereszteződéséhez közeli 3,5 hektáros parkrészen épült meg.

A Városligetben a főváros egyik legsokoldalúbb sportcentruma nyílik meg, ahol újjávarázsolt zöld környezetben több mint egy tucat sportágban próbálhatják ki magukat a látogatók a már korábban átadott, 13 ezer négyzetméteres új nagyjátszótér mellett – közölte a terület szerdai sajtóbejárásán a beruházó Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Gyorgyevics Benedek hangsúlyozta: a Városligetben mindig nagy hagyománya volt a sportnak, de ilyen feltételekről mindeddig „csak álmodni lehetett”.

A sportközpontban műfüves labdarúgó pálya lelátóval, kosárlabdaaréna, három multifunkciós sportpálya, kondipark, terepügyességi park mászófallal, pumptrack pályával, valamint tizenhárom sakkasztal, négy ping-pong asztal, két teqball asztal, női, férfi és akadálymentesített öltözők, valamint ivókutak, kerékpártárolók is helyet kaptak – sorolta.
Mindezeket – két bérelhető sportpálya kivételével – bárki ingyenesen használhatja – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Mint hozzátette azonban, az új sportcentrumban két foglalható, kivilágított sportpályát is létrehoztak: a Városligeti Miniaréna Budapest egyik legmodernebb, kézilabdapálya méretű kivilágítható műfüves labdarúgó pályája, melynek különlegessége, hogy fedett cserepadokkal, lelátóval, digitális eredményjelző táblával is ellátták.

A Kosárlabda Miniaréna pedig várhatóan az amatőr és profi kosarasok egyik kedvenc helye lesz; a szabványos méretű kosárpálya gumi burkolatú, 4,2 méter magas védőhálóval rendelkezik. A bérelhető sportpályákat a Liget Budapest projekt honlapján lehet lefoglalni kedvező áron – jegyezte meg.

Gyorgyevics Benedek beszámolója szerint a sportcentrum kialakításakor különös hangsúlyt fektettek arra, hogy valamennyi új pályát, sporteszközt és szolgáltatást a mozgássérültek és fogyatékkal élők is biztonsággal igénybe tudják venni.

A vezérigazgató emlékeztetett arra is, hogy a Fővárosi Önkormányzat által elrendelt, zöldfejlesztési stopot eredményező változtatási tilalmat az Országgyűlés feloldotta, így megújulhatott a három és fél hektáros terület teljes zöldfelülete is, amely 60 új lombos fával és több ezer cserjével, évelővel gazdagodott.

Dombi Rudolf kajakozó olimpiai bajnok, a Magyar Diáksport Szövetség kiemelt projektjének vezetője a helyszínen az elmondta, hogy az új sportközpont fejlesztését a kezdetektől figyelemmel követték és nagyon örülnek annak, hogy világszínvonalú pályákat vehetnek birtokba a látogatók. Hozzátette: a kínálat sokrétű, a létesítmény nem csak a „hagyományos” sportok kedvelőinek nyújt lehetőséget, a terepügyességi park például egyedi mászófallal és rollerezésre, görkorcsolyázásra, BMX-ezésre tervezett izgalmas pályákkal várja a sportolókat.

Láng György, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatója arról számolt be, hogy a Ligettől mindössze pár száz méterre található intézmény tanárai és diákjai már nagyon várták a beruházás elkészültét, most pedig, a koronavírus-járvány ismételt erősödése idején különösen jól jön majd, hogy szabadtéri tornaórákat is tudnak tartani a sportcentrumban a környékbeli iskoláknak biztosított idősávokban.

Gyorgyevics Benedek hozzáfűzte, hogy az új sportlétesítmény megnyitását követően tovább folytatódik a Városliget parkfejlesztésének második üteme, idén ősztől további család-, gyermek- és sportbarát fejlesztések várják majd a látogatókat.

Elkészül a két kilométeres, kivilágított futókör, egy újabb kutyás élménypark, a hangulatos, új városligeti promenád Ajtósi Dürer sor – Damjanich utca közötti szakasza, megújul továbbá a Kis Botanikus kert is a parkban. A mostani parkfejlesztési ütemben 93 ezer négyzetméternyi zöldfelület újulhat meg és több mint 200 lombos fát is elültetnek – számolt be a várható fejlesztésekről.
MTI

FILED UNDER : Városfejlesztés